MENÜ

Rengetegen panaszkodnak kutyájukra. Neveletlen, állandóan az ágyra ugrik, megrágja a papucsot, vagy éppen ellopja a vendégek táskáját. Pedig alapvetően egyetlen kutya sem neveletlen, csupán alkalmazkodik környezetéhez, s ha gazdája nem tanítja meg az alapszabályokat, akkor felnőtt korában is a saját feje után megy.

Összeugrál a kutyám

Nem egyszer látunk kedves kiskutyákat, akik állandóan gazdájukra ugranak. Ez kisebb korban nem okoz gondot, de ha egy felnőtt, 60-70 kilós kutya ugrik gazdájára -vagy éppen a szépen felöltözött vendégre-, az már nem olyan kellemes. Éppen ezért már kisebb korban meg kell tanítanunk kedvencünknek, hogy csak akkor ugráljanak, amikor az nem zavar senkit.

Néhány egyszerű lépés:

- Amikor a kiskutya nekünk ugrik, ne simogassuk meg. Lehet, hogy nem értik meg elsőre a célzást, de ha huzamosabb időn át alkalmazzuk ezt a módszert, akkor előbb-utóbb elhagyja a rossz szokást.
- Amikor ugrálni kezd, szóljunk rá, hogy üljön le. Ha már kezdi megtanulni, mit kell tennie, ajándékozzuk meg jutalomfalattal.

Játék és fejlődés

A kutyák számára nagyon fontos a játék. Nem csak szórakozás, de egyben a gazdival való kapcsolat erősítésére is alkalmas, ráadásul a kiskutyákkal való játék személyiségük alakulására is hatással van. Fontos, hogy szelektáljuk a játékokat. Az agresszív játékok később a kutya harciasságát eredményezhetik.

Ha gyermekünk játszik a kutyával, mindig figyeljük oda. Erre két nagyon fontos okunk van. Egyrészt a gyermekek nagy része nem ismeri a határokat. Ha véletlenül bántja a kutyát (rálép a lábára, megdobja a labdával), az állat hevesen reagálhat. Másrészt pedig a gyerekek nem tudják felmérni, hogy játékaikkal milyen irányba terelik a kutya fejlődését.

Amíg házi kedvencünk csak két-három hónapos, akár viccesnek is tűnhet, ha játék közben harapdál. Ha azonban erről nem szoktatjuk le, nagyobb korában akár sérüléseket is okozhat. Igyekezni kell olyan játékokat választani, melyek az összhangot, a barátságot segítik elő. Fussunk versenyt kutyánkkal, vagy tanítsuk meg neki, hogyan hozza vissza a labdát. Vigyük el úszni egy tóhoz, vagy vásároljunk neki műanyag játékokat.

Kutya a lakásban és a vendégek

Később az is fontos szerepet kap majd, hogyan reagál a kutya a vendégekre. Az még nem gond, ha megugat egy idegent, de az már problematikusabb, ha azonnal ráugrik (természetesen szeretetből) vagy éppen agresszívan reagál. Jó, ha már kiskorában megtanítjuk arra, mi a teendő, ha vendég érkezik.

A legfontosabb, hogy megtanítsuk számára az "ülj" utasítást. Ha ezt betartja, nem lesz gond a vendégekkel sem. A jól nevelt, szófogadó kutya gazdája társaságában mindenkivel szelíd és barátságos, ugyanakkor távollétében jó házőrző. Fontos, hogy mindig megjutalmazzuk kutyánkat, ha hallgat ránk. Egy dicséret is elég, de jutalomfalattal is megajándékozhatjuk.

1. LECKE
-Tanítsa meg neki a nevét!-
Felesleges kiabálni, mivel a kutyának rendkívül jó a hallása: ejtse ki a kutya nevét lassan, és tagoltan, hogy felhívja magára a figyelmét, és minden vezényszó előtt mondja ki a kutya nevét. Az első dolog amit meg kell tanulnia egy kölyöknek az a neve. Minél rövidebb ez a név, a kölyök annál könnyebben jegyzi meg. Már az első naptól szólítsa a nevén. A behíváshoz mindig kötődjön valami kellemes dolog, ha odajön, dicsérje meg, szóban és simogatással. Ha késve jön oda, ne szidja meg.
2. LECKE
-Nem, nem szabad!-
Használja a vezényszavakat következetesen: amit egyik nap tilos, az másnap is legyen az; és ezt tartsa is be mind Ön, mind a családtagok. A nem kötődjön minden tiltott dologhoz, bármi legyen is az. Határozottan, röviden és egyértelműen szóljon rá a kölyökre, amikor tetten éri.
3. LECKE
-Szobatisztaság-
Ha a kölyköt „baleset” éri otthon az Ön távollétében, ne szidja meg. A szidás csak akkor hatásos, ha tetten érte a kölyköt! Vigye ki gyakran a kölyköt ha lehet napközben akár kétóránként is, etetés, ébredés, játék után viszont mindig. Ha sikerrel jár kint, dicsérje szavakkal és simogatással. Ha otthon a lakásban elkezd körözni, szintén ki kell vinni. Ha tetten éri bent, szidja meg, és vigye ki hogy ott folytathassa dolgát, és ha végzett kint, dicsérje meg.
4. LECKE
-Ül, fekszik, marad!-
Nagyon fontos, hogy ezeket a vezényszavakat a megfelelő sorrendben tanítsa meg a kölyöknek és csak akkor kezdjenek neki egy új vezényszó tanulásához, ha az előző már biztosan megy. Ezeket a vezényszavakat a pórázon vezetett kölyökkel kell elvégeztetni.
1-Ül! :
Miközben kiadja az „Ül!” parancsot, csípőjénél nyomja le a kölyköt; ezalatt a másik kezével tartsa magasan a fejét. Amint leült a kölyök, dicsérje meg, közben mondogassa a kutya nevét és simogassa.
2-Fekszik! :
Először ültesse le a kölyköt, majd guggoljon le mellé. Fogja meg a mellső lábait, és azokat finoman húzza előre, vagy martájékon nyomja le a földre. Ezzel egyidőben adja ki a „Feküdj!” parancsot. Ha sikeresen lefeküdt, dicsérje meg!
3-Marad! :
Ültesse le a kutyát, és az „Ül!” parancsot egészítse ki a „Marad!” paranccsal. Távolodjon el pár centire a kölyöktől, és ha feláll, szóljon rá a „Nem!” vezényszóval, ültesse vissza ismételje az „Ül!” –„Marad!” parancsot. Ha sikerül, dicsérje meg. Ahogy kezdi megérteni a feladatot, fokozatosan távolodjon tőle.
5. LECKE
-Sétálás pórázon-
Soha ne üsse meg kutyáját a pórázzal: a póráz jelentse azt, hogy sétálni megyünk, vagyis valami örömteli dologhoz kötődjön, ne pedig büntetésez. Akárcsak a szobatisztaságot, a pórázon sétálást is annál hamarabb megtanulja a kölyök, minél korábban kezdik el gyakorolni. Hagyja, hogy a kutya megszokja a nyakörvét, majd gyakorolja a pórázon sétálást először a lakásban, naponta többször, rövid ideig. Most a kutyának meg kell tanulnia, hogy házon kívül sétáljon pórázon. Először ültesse le a kölyköt, majd adja ki a „Gyere!” vezényszót és induljon el. Hagyja a pórázt lazán, először úgyis össze vissza fog bóklászni. Ha Ön megáll, ültesse le és dicsérje meg. Ha a sétálás már zökkenőmentesen megy laza pórázzal, fokozatosan rá lehet venni, hogy láb mellett kövesse rövidített pórázhosszal. Ha húzna a kölyök, egy enyhe rántás a pórázon és a „Nem!” paranccsal le lehet szoktatni.
6. LECKE
-A kutya behívása-
Ha a kölyök nem jön oda a „Gyere!” parancsra, távolodjon el tőle az ellenkező irányba, vagy bújjon el: a kölyök megijed, hogy egyedül hagyják, és nagyon gyorsan oda fog szaladni! A „Gyere!” a parancson kívül azt is jelenti, hogy magához hívja egy dicséretre, egy simogatásra; a behívásnak pozitív cselekedethez kell kapcsolódnia, de némi szigorúságot is igényel. A behívást először kapcsolja az etetéshez: egy családtagja fogja meg a kutyát, hívja oda a kölyköt a nevén szólítva, a „Gyere!” paranccsal. Szép fokozatosan a kapott simogatások és dicséretek, no meg a pozitív élmények hatására a kölyök a „Gyere!” parancsot össze fogja kötni azzal, hogy azonnal Önhöz kell szaladnia. A behívást először lakásban, aztán olyan helyen gyakorolja ahol semmi zavaró vagy veszélyes tényező nincs.
7. LECKE
-Egyedül otthon-
Amennyiben lehetséges, 4-5 hónapos kora előtt ne hagyja egyedül a kutyát, mert azzal komoly félelmet válthat ki a kölyökből. Az egyedüllét olyan helyzet, amivel a kölyök időnként szembesülni fog. Ahhoz, hogy egyedül hagyja, használja ki az olyan alkalmat, amikor a kölyök elfáradt. Eleinte csak rövid időre pár percre hagyja magára a kiskutyát. Ha a kölyök sírni kezd, menjen vissza hozzá szidja meg , majd menjen ki újból. Amikor visszamegy hozzá, dicsérje meg ha csendben várta. Fokozatosan hosszabbítsa meg távollétének időtartamát.
8. LECKE
-Etetés-
A jutalomfalatok és az ételmaradékok felborítják a kiegyensúlyozott tápanyagbevitelt, amit Ön a teljes értékű táp etetésével biztosít. Emellett ha ezek plusz táplálékként kerülnek etetésre, a kutya könnyen elhízhat, illetve koldulni kezd az Ön étkezésekor. Az etetésnek legyen meghatározott időpontja, ugyanabban az edényben, és helyen. Mindig először maga étkezzen ezzel adja értésére a kutyának, hogy Ön a falkavezér és tudni fogja hol a helye a rangsorban.

 

Hírek

  • Frissítettem:)
    2011-08-16 13:57:29

    Frissítettem az oldalt ,most még többet tudhatsz meg a kutyákról!Sok sikert a böngészéshez!!!:)

Szavazás

Hogy tetszik?
Nem az igazi
Nagyon tetszik
Nem rossz
Nem tetszik
Asztali nézet